Győzelmi terápia

Magyar betegség, hogy sportolóink képesek a biztosnak látszó győzelmet vesztésre fordítani? Vagy a fizikai tréning mellé nem kapnak elegendő lelki felkészítést? Ma már egyre több élsportolónk számára természetes, hogy a felkészüléséhez pszichológusi segítséget is igénybe vesz, de még mindig vannak, akik azt hiszik, erre csak a gyengéknek van szükségük.

Sydneybe a több mint kétszáz tagú német csapatot huszonhat sportpszichológus kísérte el, a mieinkkel a Magyar Olimpiai Bizottság egyet sem delegált. Pedig nem lett volna hosszú a jelentkezők listája, ugyanis itthon eddig csak kevesen specializálódtak e szakterületre. A legnevesebb közülük talán Vura Márta, aki nyolc esztendőn keresztül dolgozott Egerszegi Krisztinával, minden idők egyik legeredményesebb magyar sportolójával, és akit jelenlegi „páciensei” is a legnagyobb szeretettel emlegetnek. Egyikük, Nagy Tímea, Sydney vívó olimpiai bajnoka már a győzelem után adott interjúiban sem titkolta, hogy nemcsak a felkészülésének, hanem a sikerének is része volt a Vura Mártával végzett „lelki tréning”. A kapcsolat kettejük között azóta is él, s az athéni olimpiára készülő, immáron kétgyermekes vívónő sok kollégájával ellentétben most is szívesen beszél arról a szerepről, amelyet a sportpszichológia és személy szerint Vura Márta betölt az életében.

Az edzőtáborban ismerte meg a pszichológus aszszonyt, meséli Nagy Tímea, a barátság később vált szakmai kapcsolattá is. Az 1998 óta tartó közös munka eredménye, hogy verseny közben is tudatosan alkalmazza a stresszoldási gyakorlatokat, s ennek is köszönheti olimpiai bajnoki címét. Nagy Tímea szerint sok sportoló szégyelli, a gyengeség jelének tekinti a pszichológiai tréningek igénybevételét, igaz, sok edző sem küldi szívesen a versenyzőit pszichológusoz, talán attól való félelmében, hogy ott kibeszélik. Ezzel szemben a világ élvonalában természetesnek tekintik ezt a segítséget. Nagy Tímea úgy véli, talán az ő hatása is közrejátszott abban, hogy ma már a magyar vívónők negyven százaléka jár pszichológushoz, és a terápiának, a kezeléseknek nemcsak a versenyeken, hanem a magánéletükben is hasznát veszik.

A sportpszichológia módszereiben is különbözik az általános pszichológiától, mivel annak egyik alkalmazott ága. Magyarországon még nincs szervezett szakemberképzés (a tervek szerint nemsokára lesz), a Testnevelési Egyetemen viszont tantárgyként oktatják. A szakedzőhallgatók sportpszichológiai módszereket is tanulnak, például autogén és mentáltréninget. A sportpszichológus egészen másfajta közegben, más igények, elvárások szerint végzi a munkáját, mint a civil életben dolgozó, magyarázza Lénárt Ágota, a magyar olimpiai csapat pszichológiai felkészítését végző csoport tagja. Nagyon fontos, hogy a pszichológus a gyakorlatból is ismerje az élsport hangulatát, légkörét és követelményrendszerét, tehát hogy legyen sportolói múltja, hisz így könnyebben megérti, mit vár tőle a „páciense”.

A Testnevelési Egyetem docense szerint már eltűnőben van a sportolók körében az a nézet, hogy pszichológushoz csak a lelki szegények járnak. Egyre többen gondolják, hogy nemcsak dietetikus, sportorvos, edző és gyúró kell az eredményes felkészüléshez, hanem lelki edzés is. E több tudományág együttesen segítheti sikerre az Athénba készülő olimpiai csapatot, mellyel jelenleg négy pszichológus dolgozik. A lelki tréning igénybevétele senki számára nem tehető kötelezővé. A sportolók sokszor nem is tudják, milyen módszerekkel hogyan lehet növelni a teljesítményt, így az információhiány miatt azt gondolják, hogy nincs rá szükségük. A sportpszichológiai felkészítés rendszeres munkát jelent, melyben a sportolónak aktív szerepe van. Lénárt Ágota szerint erre a segítségre nincs mindenkinek szüksége. Példaként és ellenpéldaként említ két világklasszist: Hajtós Bertalant, aki saját bevallása szerint sem sokat gondolkodik a mérkőzés előtt, hanem bemegy, és elintézi az ellenfelét, illetve Kovács Antalt, aki előbb fejben mindig felépíti az összecsapásait. Sokan ösztönösen is alkalmazzák a pszichológusnál elsajátítható módszereket, így például az autogén tréninget.

Míg Nyugaton teljesítménycentrumokban készülhet az élmezőny, nálunk az edzőknek úgy kell összeszedegetniük a szakértők csapatát. Ahhoz azonban, hogy a sporttudomány nagyobb szerepet kapjon sportolóink korszerű felkészítésében, a felvilágosító munkán kívül szükség van arra is, hogy ennek az eredménye láthatóvá váljon. Lénárt Ágota szerint még mindig sok edző gondolja úgy, hogy versenyzőjének minden baját képes megoldani. (Vessük össze ezt még Nagy Tímea véleményével, aki szerint az edzők félnek a „kibeszéléstől” is.) Eredménytelenség esetén azután magukat okolják.

Lénárt Ágotával beszélgetve nem kerülhető ki a kérdés: létezik-e a magyar betegség, mellyel legutóbb a kézilabdás lányok világbajnoki döntőjén szembesültünk, de már mintha láttuk volna a vízilabdás vagy a futballista fiúknál is, sőt minden egyéni és csapatsportágban. Akik a Himnusz balsorsára szoktak hivatkozni, azt tartják, hogy csakugyan van ilyen betegség, mondja a pszichológus, szerinte azonban két-három, de még több esetből sem lehet erre következtetni. Inkább a feldolgozatlan kudarcok jönnek felszínre ilyenkor, a „mi lesz, ha megint kikapok” félelme, ahelyett hogy a teljesítményfokozó technikák lépnének működésbe.

A sportpszichológia nem boszorkányság, módszereit több területről veszi, csak éppen a közeg más, amelyben e módszereket alkalmaznia kell. Nincs anynyi idő a munkára, magyarázza Lénárt Ágota, hatékonyabb, gyorsabb beavatkozásra van szükség, mert gyakran szerdáról vasárnapra kell eredményt produkálni. A tartós változáshoz persze itt is idő kell. Nem jó, ha a sportolóban az az érzés alakul ki, hogy „voltam kétszer is pszichológusnál, mégsem nyertem, semmit nem ér az egész”. A tréning lényege, hogy megtanítsák és rögzítsék azokat a technikákat, amelyekkel szabályozható a verseny közbeni feszültség, fokuszálható a figyelem, javíthatók a mozgáshibák, cél- és sikerorientált magabiztos fellépés érhető el. Ehhez a munkához az olimpia előtt legalább egy szezonnal hozzá kell kezdeni. Olimpiai csapatunk tagjainak többsége igénybe is veszi ma már ezt a segítséget, de legalábbis konzultál a szakemberekkel. Létezik egyéni és csapatterápia, a módszerek természetesen nemcsak a helyzet, de a felkészülés, a csapatépítés fázisai miatt is különbözőek.

Eltérő, ki és mikor kéri pszichológus segítségét a felkészüléséhez. Van, aki csak a kudarc után érkezik, és azt szeretné, ha a pszichológus rendbe tenné. Van olyan, aki szeretné megpróbálni, hogy jobb lesz-e ettől a teljesítménye. Más azért vállalja a lelki tréninget, mert meggyőzték annak hasznáról. Sokan vannak már azok is, akiket az edzőjük küld. Ők mindig a legnehezebb esetek, hiszen a belátás még nem alakult ki bennük. Ilyenkor a szakember dolga, hogy megteremtse az eredményes együttműködés feltételeit.

A sportoló, főként az élsportoló különbözik az átlagembertől. Jellemzőiről, ismérveiről könyvtárnyi a szakirodalom. Nagyobb a vitalitása, erősebb a kitartása, a küzdőképessége. Lénárt Ágota szerint talán a magyar élsportolók nagyobb megküzdési képességének és sikerorientáltságának az eredménye, hogy lélekszámunkhoz képest feltűnően magas az olimpikonjaink aránya. Amikor pedig a megküzdés a cél, nem mindegy, milyenek a sportoló stratégiái, milyen a koncentrációs képessége, tudja-e téthelyzetben a teljesítményét tartani, sőt fokozni. Mennyit tud hozzátenni a pszichológus a pillanatnyi teljesítményhez? A jól használt tudás nemegyszer pontokat, helyezéseket jelenthet. Lénárt Ágota azt mondja, eredménynek tekintő azt is, ha a ritmikussportgimnasztika-csapat a versenyen nem hibázik, a lányok keze nem remeg, amikor a karika, a labda vagy a szalag után nyúlnak. A pszichológus szempontjából ilyenkor a helyezés, a pillanatnyi eredmény másodlagos, hiszen a hibátlan teljesítmény volt a cél.

A sportolók többsége még ma sem szívesen beszél arról, hogy felkészüléséhez sportpszichológus segítségét is igénybe veszi. Lénárt Ágota szerint a többség ezt stratégiai titokként kezeli. Vannak azonban a profi világbajnoki címig jutott Erdei Zsolton és az olimpiai bajnok Nagy Tímeán kívül is, akik nem csak szívesen beszélnek arról, mit kaptak vagy kapnak ma is e szakemberektől, de szeretnék, ha szavukat, jó tanácsaikat mások is meghallanák. Kapros Anikó teniszező, aki lendületesen gyalogol előre a világranglistán (jelenleg az ötvenötödik), nem egészen egy év alatt került be a legjobb száz versenyző közé. Két esztendeje dolgozik Vura Mártával. Mint mondja, a teniszben igen fontos az összpontosítás, s mivel ezt a sportot nem időre játsszák, a hosszú, olykor többórás meccsek alatt mindenkinek vannak mélypontjai. Nem lényegtelen tehát, hogyan tud a versenyző mindvégig pozitív lenni, elviselni a mélypontok hozta kudarcokat. Annak, aki harminc hetet versenyzik egy évben, Kapros Anikó szerint igen nagy szüksége van a pszichológiai tréningre, és nem árt azt már fiatalon, kiskorban elkezdeni.

Az élsport nagy terhelést jelent, hiszen a pályán kívül is helyt kell állni, a médiában éppúgy, mint az edzéseken, mondja az ifjú teniszezőnő. A lemondásokat, a kudarcokat fel kell tudni dolgozni, ehhez viszont speciális segítségre van szükség. Ezt a külföldi teniszezők közül egyre többen ismerik fel, a magyarok közül még csak kevesen. Pontokban mérhető a pszichológusi közreműködés, véli Kapros Anikó, ezt a fajta segítséget a legjobb edző sem tudja megadni. Vura Mártának köszönhető, hogy a sikeres junior pályafutás után helyt tudott állni a felnőttek között is. „Mindig tudja, hogy milyen lelkiállapotban utazom el a versenyre, és ha szükségem van rá, üzen az anyukámmal”, mondja az ifjú magyar teniszező.

A futballkapus Hajdu Attila is Vura Mártához fordult, amikor sikeres sportkarrierje megtorpanni látszott. Hazajött a Köln csapatától, elege lett abból, hogy a mérkőzések nagyobb részén mellőzték. Itthon viszont továbbra is nagyok voltak a vele szemben támasztott elvárások, hiszen a játékos jó emlékeket hagyott maga után. Mindennek vagy három-négy éve. S mivel annak idején tanult lélektant a Testnevelési Egyetemen, úgy döntött, kipróbálja, mire mehet e tudomány segítségével. Tudja-e vajon oldani a szakember a visszailleszkedés, a kényszeres megfelelés miatt benne kialakult görcsöt, ami már a játékban is akadályozta? Mint mondja, szokatlan helyzetbe került, mert korábban mindig csak fölfelé menetelt, a hazai élmezőnytől a német profi ligáig. Ennek a helyzetnek a feldolgozásához kért és kapott végül segítséget Vura Mártától, aki megtanította a mentáltréningre, a relaxációs gyakorlatokra, amelyeknek ma már akkor is hasznát veszi, ha éppen nincs semmi gondja. A pszichológussal folytatott beszélgetések segítségével sikerült újra egyenesbe kerülnie. Itthon két sikeres, bajnoksággal koronázott szezont töltött az MTK-ban.

Arra a kérdésre, hogy a magyar futballban menynyire bevett, elfogadott nézet, hogy szükség van lelki edzésre is, Hajdu Attila így felelt: mindenki ismeri és elismeri a hasznát, de senkit nem lehet kényszeríteni arra, hogy higgyen is benne, igénybe is vegye. Egy komplett csapatot amúgy is nehéz sportpszichológiai tréning alá venni, mert lehet, hogy hárman komolyan veszik, a többi tizenhét meg csak szórakozik. Miként az emberek, úgy a focisták többsége sem vevő ma még a pszichológiára, sokan gondolják közülük is, hogy aki pszichológushoz jár, az meg van buggyanva. Pedig a pályán sok negatív hatással kell szembesülniük a meccs közbeni bekiabálásoktól a vereségekig. Igaz, vannak, akik nem csinálnak ebből lelki kérdést.

„Talán érzékenyebb vagyok az átlagnál”, mondja a válogatott kapus, aki szerint a profi foci egyáltalán nem a lélekről szól. Németországban éppen azt vetették a szemére, hogy túl sokat „lelkizik”, hogy még utólag is emészti magát. Ott az üsd-vágd stílus a nyerő. A csapatok vezetői sem foglalkoznak a játékosok lelkével, mert ha valaki nem bírja a nyomást, van száz másik, hasonló képességű, aki azonnal a helyére áll.

Hajdu Attila most, harminchárom évesen, súlyos sérülés után válaszút előtt áll. Folytassa vagy kiszálljon? S ha a döntést magának is kell meghoznia, segítséget vár Vura Mártától. A sport zárt világ, amelyből kilépni nagy és nehéz döntés. Ehhez máshogy kell nézni az életet, véli a kapus. „Németországban még tragédiaként éltem meg, amikor kimaradtam egy meccsből, mert kizárólag a foci bűvöletében éltem. Most már nem így van. Persze kell ahhoz bölcsesség is, hogy az ember felismerje: potyagólt kapni még nem a világ vége.”

Ifjú versenyzőként, tizenöt éves korában lett Vura-tanítvány a művészi tornász Simkó Andrea, aki a tanultakat később edzőként is kamatoztatta. A történet még a Budapesti Spartacusban, a Kőér utcában kezdődött. Edzőjük ötlete volt, hogy a tornászcsapat, mely később a válogatottat is alkotta, vegye igénybe a pszichológus segítségét. Bár a ritmikus sportgimnasztika szakvezetői hamar felismerték a sportpszichológia jelentőségét és hasznát, Simkó Andrea szerint ez a tudományág ma sincs igazán a helyén kezelve, pedig felbecsülhetetlen a jelentősége. Az edzőnek is tudnia kell, hogy az intelligensebb versenyzők, akikben több a kétség, a megingás, mivel motiválhatók, a lustábbakból miként faragható világklasszis, az izgulósakat hogyan lehet leszoktatni a teljesítményrontó szorongásról. Vannak edzők, akik ezt ösztönösen is jól csinálják, ennek ellenére a sportoló gyakran jobban hisz a kívülállónak, mint a trénerének.

Simkó Andrea ma már nem foglalkozik élsportolókkal, de élete nehezebb időszakaiban ma is Vura Mártához fordul tanácsért. Mint mondja, sokszor egy mondat, egy telefonbeszélgetés is elég ahhoz, hogy helyrebillenjen. A sportolóként tanultak jól hasznosíthatók a magánéletben is, igaz, nem árt néha e tudást felfrissíteni.

Abban mindenki egyetért, hogy csak javára válhat a sportolónak, ha már ifjú korában kezdi a lelki tréninget. A gyermekkorban szerzett tudás később is megmarad, az útravaló minden élethelyzetben jól hasznosítható. A szakemberek arra is figyelnek, hogy átsegítsék a sportolókat a sérülés okozta traumán, kétségbeesésen, s végül, hogy átvezessék őket a civil életbe. Bár ma már sokan közülük tudatosabban építik későbbi karrierjüket, mint elődeik, a lelki támogatásra azért rászorulnak. Az edzések leállásával hirtelen üres és értelmetlen lesz az addig percre beosztott, szigorú rendben folyó élet. A pszichológus segítségén is múlik, lehetnek-e valaha is igazi civilek a pályán.

Forrás: https://magyarnemzet.hu/archivum-magyarnemzet/2004/02/gyozelmi-terapia#google_vignette