Pető Csaba Attila vagyok sport mentáltréner és sportoktató.
15 évig válogatott élsportoló voltam, jelenleg szakértőként dolgozom egy rendvédelmi szervnél és élsportolókkal foglalkozom, akiknek a teljesítménynövelése a legfontosabb szakmai feladatom.
Küldetésem, hogy segítsek felfedezni az erősségeidet, hogy a valódi képességeidnek megfelelő eredményeket érd el a mentális képességeid fejlesztésével, illetve a tudatos lét megélésével. Hiszem, hogy ezáltal képes leszel magabiztos, tudatos profi sportolóvá válni.
Egykori válogatott élsportolóként éreztem, hogy valami plusz hiányzik a felkészülésemből. Valami, ami nem a speciális szakági képességen vagy az erőnlétemen múlik. Későbbi sportbalesetem után hiányzott az a plusz motiváció, ami ki tudott volna mozdítani a traumámból, és motivált volna a visszatérésre.
Megtapasztaltam, hogy mennyire hasznos és felvillanyozó megértő és jó tanácsokat (átélt vagy megtanult) adó emberekkel, társakkal beszélgetni, mert olyankor legyőzhetetlennek éreztem magam.
Aktív pályafutásom befejezése után hatalmas űr keletkezett bennem, és a sporttól való eltávolodás sem tett jót a lelki világomnak. A civil életemben a tanulmányaim (főiskola és egyetem) és munkáim során is azt vettem észre, hogy a kommunikáció és az értő figyelem a legsikeresebb megoldás a problémáimra. Elkezdtem tudatosan figyelni és tanulni a tudatos mentális állapot előnyeit és hátrányait.
15 éve foglalkozom sport szakvezetőként gyermekekkel és felnőttekkel is, és edzőként is naponta tapasztalom a szakági edzések alatt, hogy a mindennapok teljesítéséhez mennyire fontos a tudatosság és a megfelelő, magabiztos mentális állapot.
Az élsportban megtapasztalt intenzív tapasztalásaim végül egész élemben meghatározói voltak a boldogságomnak, de éppúgy a boldogtalanságomnak is. Azonban rájöttem, hogy a mentális fókusz, az imagináció sikerre vitte az elképzeléseimet komolyabb fizikai vagy sportági edzés nélkül is. Tudatosan elmélyedtem az "agy" működésének, a lélek és a hit erejének, vagyis a mentális képességeink tanulmányozásában. Rátaláltam a sport mentáltréner szakma tudományos irodalmaira, és elvégeztem az ezzel kapcsolatos iskolákat, tréningeket, ahol sikerült a legjobb tanároktól (pl.. Kenyeres András akadémia) tanulnom.
Végre számomra is elérhető és érthetőek lettek az összefüggések a tudatos, sikeres sportoló és a mentális felkészültség között.
Röviden tehát sport mentáltréner, azaz mentális "edző" vagyok, aki segít magabiztos, tudatos, ezáltal profi sportolóvá válni.
" Az én célom a Te sikered! "
Amennyiben felkeltettem érdeklődésedet a mentális képesség és a sportban eredeztethető maximális teljesítmény fejlesztése iránt, akkor keress bátran, és találkozzunk egy kötetlen beszélgetésen.
Üdvözlettel,
Pető Csaba Attila